Fát ültetett Márki-Zay Péter polgármester, Gyöngyösi Ferenc alpolgármester és Katona Antal, a HVSZ-HMSZ vezérigazgatója közösen Hódmezővásárhelyen, a Rapcsák András sétálóutcán a Föld napja alkalmából. Egyben felhívták a figyelmet arra, hogy mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy a klímahelyzeten javítsunk – írta a Hódpress. Marki-Zay Péter elmondta, egy díszfát, egy japán cseresznyefát ültettek el, amelynek tavasszal a virágaiban is lehet majd gyönyörködni. De a kiválasztás oka mégsem ez, hanem igyekeztek olyan fajtát választani, ami jól tűri az egyre melegebb és egyre szárazabb nyarakat. Idén pedig további 300 fát szeretnének a város különböző pontjaira ültetni.