Hét év szabadságvesztést kért az ügyészség Putnik Lázárra, Újszentiván volt és frissen is megválasztott polgármesterére. Az újszentiváni munkásszálló túlárazásában még 2022-ben indult nyomozás, akkor csaknem egy évre le is tartóztatták a településvezetőt. Az ügyészség vádja szerint Putnik Lázár és négy társa több, mint 200 millió forint kárt okozott az állami költségvetésnek, úgy, hogy a munkásszállót túlárazták, a különbözetet pedig magáncélra fordították. Putnik ugyan nem fogadta el maradéktalanul a vádban ellene felróttakat, azt elismerte, hogy követett el szabálytalanságokat. Szerinte, ha egy önkormányzat minden szabályt betart, akkor megáll a településen az élet. A tárgyalás októberben folytatódik.