Négyszáz millió forintot nyert Hódmezővásárhely olvasókörök felújítására, létesítésére – írta a Hódpress.hu. Így a Tarjáni, Csúcsi, és az Újvárosi olvasókör infrastruktúráját fejlesztik, Kishomokon pedig egy teljesen új olvasókör jön létre. Az önkormányzat már megkapta az építési engedélyt. A portál emlékeztetett, a Csúcsi Olvasókör épületén jelentős energetikai felújítás valósulna meg, a Tarjáni Olvasókör épületén az elavult villanyhálózat teljeskörű felújítását, valamint a padlásfeljáró cseréjét kívánják megvalósítani. A Visszhang utcai épületben pedig nyílászáró csere szükséges. Az új olvasókör Új-Kishomokon, a Szikes utcában épül majd.