Kiosztották a Golden Globe díjait. Helyi idő szerint tegnap tartották meg a 82. Golden Globe díjátadót a Los Angeles-i Beverly Hilton hotelben. A legtöbb díjat a Netflix Emilia Pérez című alkotása kapta, mely a tíz jelölésből négyet zsebelt be, köztük a legjobb film díját musical/vígjáték kategóriában. Az esemény egyik meghatározó pillanata volt, mikor Demi Moore A szer című filmben nyújtott alakításáért átvehette a legjobb színésznőnek járó díjat, ugyanis 45 éves pályafutása alatt most először jutalmazták. A brutalista című film lett a legjobb dráma, valamint főszereplője és rendezője, Adrien Brody és Brady Corbet is szobrocskát vihetett haza. A film két magyar bevándorló, Tóth László, a fiktív építész és Tóth Erzsébet történetét meséli el, és nagyrészt Magyarországon, magyar stábbal forgatták. A rendező köszönőbeszédében kiemelte a Magyar Filmlabor segítségét is.