Harminckettedik alkalommal rendezik meg idén az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdanapokat május 8 és 10 között, Hódmezővásárhelyen. A helyszín ezúttal is a házigazda központja, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centruma lesz – írta a Promenad24. A rendezvényen a szarvasmarha, ló, sertés, juh, kecske, baromfi, díszbaromfi, nyúl ágazatokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, valamint halászati, vadászati kiállítással és kültéri állatbemutatóval várják a laikus, csupán természetkedvelő családokat is. A szakmai bemutatók és vásár mellett idén még több szabadidős tevékenységet kínálnak majd.