Fennállásának 85. évfordulóját ünnepli szombaton a Tápéi Hagyományőrző Együttes. Széll Zoltán, az együttes vezetője a Rádió88-nak elmondta, a szombati nap folyamán bárki megismerkedhet majd a tápéi hagyományokkal, emellett pedig különböző programokkal szórakoztatják az érdeklődőket. Hozzátette: a tápéi Heller Ödön Művelődési Házban tartott rendezvényen közreműködik a Nosztalgia Népitánc Együttes és nem utolsó sorban több, korábban az együttes tagja között szereplő nagyszerű táncos is.