Februárban indul a KULTKredit program, amely egyetemisták számára teszi elérhetővé a kulturális rendezvényeket – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára. Varga-Bajusz Veronika elmondta, a program hét városban, 11 egyetemen lesz majd elérhető februártól, magyar és külföldi hallgatók egyaránt részt vehetnek benne. A hét városban 44 kulturális intézmény csatlakozásának köszönhetően az egyetemisták többek között kőszínházak, szimfonikus zenekarok, táncegyüttesek, múzeumok, galériák programjai közül válogathatnak majd.