12:00 - 19:00 Rádió 88 hétvége 19:00 - 23:59 Club 88 Heti műsor

Event 88 – Boldog születésnapot kínálunk!

Szakértők szerint 3 dolog kell a boldogsághoz, és egyik sem kerül pénzbe.

  1. Hála – A Rádió 88 hálás, hogy az elmúlt 34 évben széleskörű kapcsolatot tudott kiépíteni  személyekkel, cégekkel
  2. Önzetlenség – A Rádió 88 a tapasztalatait és az évek során megszerzett gyakorlati tudását, kapcsolatrendszerét megosztja a partnereivel, hogy könnyebben boldoguljanak
  3. Spiritualitás – lelki ráhangolódás, hogy olyan rendezvény ötlettel álljunk elő a megrendelőknek, ami minden résztvevőt boldoggá tesz, és magáénak érez

Mindenkinek az életében egyik legfontosabb dátum a születésnap. Ez lehet a sajátja, az egyik családtagjáé, vagy éppen a cégének, egyesületének, alapítványának az első napja, amit a lehetőségekhez mérten kell megünnepelni.  

Az Event 88 csapata kizárólag születésnapok  kitalálását, megszervezését és igény esetén teljes körű lebonyolítását vállalja. Az ötleteléstől az elpakolásig mindenben a megrendelő partnerei vagyunk. Az első személyes beszélgetés alkalmával felmérjük az igényeket, megismerjük a megrendelőt és elkészítünk egy briefet, hogy az ötleteink közöl a legjobbat tudjuk az adott cégnek bemutatni.

Az Event 88 -at a Rádió 88 munkatársai alkotják, így a rendezvény publikussága esetén a szükséges reklámozást is vállaljuk. A teljeskörű reklámozásban a Rádió 88 felületeire 50%-os kedvezményt adunk.

A rendezvényeden így várhatóan a Rádió 88 egyik műsorvezetője fog műsort vezetni, egy másik kollégánk hangosít, egy harmadik lehet, hogy valamilyen produkcióval lép fel, de a 88 keretein kívül is vannak kapcsolataink, melyeket mind a megrendezendő szülinap szolgálatába állítunk.  

A szerződött partnereink egyedi árakat kínálnak megrendelőinknek, melyeket a régóta fentálló üzleti kapcsolatainkra való tekintettel kapunk meg. Legyen szó egy reggeli / délutáni, esetleg esti zártkörű, munkatársaknak szóló ünneplésről, vagy akár több napig tartó, a vásárlókat is érintő születésnapi kampányról, minden igényre tudunk olyan ötletet kínálni, ami egyedi, és emlékezetes lesz a részvevőknek is!

Az ötletek kitalálásához, a megfelelő ajánlat elkészítéséhez némi időre van szükség, ezért kérünk arra, hogy az elképzelés nagyságához mérten legalább egy hónappal a születésnap előtt vedd fel velünk a kapcsolatot. Ha nagyobb szabású ünneplést szeretnétek, akkor a fél évvel korábbi első egyeztetés sem túl korai!

Írj akár már most egy dátumot az iloveszeged@radio88.hu email címre, hogy mikor keressünk fel a szülinappal kapcsolatban és meglátjuk mit tudunk összehozni!

Boldog születésnapot kínálunk!