Újév első napján is vízre szállnak a Tisza szerelmesei
Kajakkal, kenuval, párevezőssel, sárkányhajóval, vitorlással és kishajókkal szállnak vízre az újév első napján a vízisportok szerelmesei. Mint azt Kipper György, a szegedi Tiszavirág Sportegyesület elnöke megírta, szombaton 11 órától várják az érdeklődőket a szegedi vitorlás kikötőbe.
továbbSzegedi kutatók is dolgoznak majd a James Webb űrteleszkóppal
Szegedi kutatók is dolgoznak a közelmúltban útnak indított James Webb űrteleszkóppal. Szalai Tamás, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa pedig kutatócsoportjával a szupernóva-robbanásokat tanulmányozhatja az eszközzel. Jelenleg 533 ezer kilométerre jár a Földtől a James Webb-űrteleszkóp, tegnap tárult ki a hővédő pajzs.
továbbFogászati ügyelet indul januártól Hódmezővásárhelyen
Fogászati ügyelet indul januártól Hódmezővásárhelyen – írta a Hódpress. A páciensek az ügyeleti ellátást pihenőnapokon és munkaszüneti napokon vehetik majd igénybe reggel 7 órától délután 1-ig az Andrássy úti rendelőben.
továbbKözönségtalálkozót szervez a Szegedi Nemzeti Színház
Közönségtalálkozót szervez a Szegedi Nemzeti Színház. Január 6-án, délután fél 5-től, a Leonce és Léna című zenés színpadi játék szereplőivel és rendezőjével találkozhatnak az érdeklődők a Reök-palotában. Az érdeklődők beszélgetést hallhatnak Barnák László rendezővel, valamint a darab szereplői közül Dobrotka Szilviával, Gubik Petrával, Károlyi Krisztiánnal,és Vajda Júliával.
továbbMár idősotthonokat is támogat a szegedi Gyógyító Angyal Alapítvány
Már idősotthonokat is támogat a szegedi Gyógyító Angyal Alapítvány a gyermekegészségügy mellett. Dr. Papp Andrea, az alapítvány projektfelelőse a Rádió88-nak elmondta, csaknem 30 intézetben támogatják a speciális tápszerre szoruló időseket. Hozzátette: szeptember óta már több millió forinttal támogatták az idősotthonokat.
továbbHolnap elköszön a Sisi-kiállítás Szegedtől
Holnap elköszön a Sisi-kiállítás Szegedtől. A Szeged.hu azt írja, december 30-án délután 4 órakor Kovács-Krassói Anikó és Medgyesi Konstantin tart ajándék tárlatvezetést. A Sisi-kiállítást egyébként idén több mint 40 ezren látták és az ország minden pontjáról érkeztek érdeklődők.
továbbJanuár 7-én éjfélig utazhatunk a decemberi bérleteinkkel
Január 7-én éjfélig utazhatunk a decemberi bérleteinkkel. A Szegedi Közlekedési Társaság közleményben azt írta, a helyi közösségi közlekedésben használt december havi, éves, második féléves és negyedik negyedéves bérletek érvényességét meghosszabbították 2022. január 7-én éjfélig.
továbbAz elvarázsolt testvérek kalandjainak írónőjével találkozhattak a szegedi gyerekek
Az elvarázsolt testvérek kalandjainak írónőjével találkozhattak a szegedi gyerekek. A Delmagyar.hu azt írja, Löffler Zsuzsanna szegedi régész-írónő volt a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárának vendége, aki új kötetét, Az elvarázsolt testvérek és a Karom-hegy titka című meseregényét mutatta be ifjú rajongóinak, valamint az elkészült harmadik részből is ízelítőt adott. Regényének főszereplői saját gyermekei: Dénes, Mátyás és Édua.
továbbA Hódmezővásárhely szennyvíztisztításával kapcsolatos hatósági ügyek is nemzetgazdasági szempontból
A Hódmezővásárhely szennyvíztisztításával kapcsolatos hatósági ügyek is nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé váltak –írja a hodpress.hu. A hódmezővásárhelyi szennyvíztisztítómű modernizálására decemberben írtak ki közbeszerzést. A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint központosíthatják az eljáró hatóságot és szakhatóságokat, valamint a határidőket is lerövidíthetik.
továbbSzáznyolc műszaki mentést hajtottak végre a tűzoltók a megyében
Egy tűzoltás mellett száznyolc műszaki mentést hajtottak végre a tűzoltók a megyében – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Tátrai János helyettes szóvivő azt írta, a szentesi sportcsarnok gyulladt ki tegnap reggelre, ennek eloltásában vettek részt. Tovább folytatódott a kétnapos ónos eső okozta károk felszámolása is. A hivatásos -, illetve önkéntes tűzoltó egységek a nap folyamán […]
tovább