Az idei rendeletek a városkép divízió piaci üzletágát sújtották legjelentősebb mértékben Szegeden
A 2021-es rendeletek a városkép divízió piaci üzletágát sújtották legjelentősebb mértékben Szegeden. Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a Mars téri árusoktól hónapokig nem szedhettek bérleti díjat, valamint parkolási díjat sem kérhettek a látogatóktól. Ez több 10 millió forint bevételkiesést okozott. A rendezvények tekintetében azonban sikeresnek mondható a […]
továbbEgyre kevesebb közmunkás marad Hódmezővásárhelyen
Egyre kevesebb közmunkás marad Hódmezővásárhelyen – írta a Delmagyar.hu. Idén száz alatt volt a közmunkások száma a városban. Startmunka mintaprogram nem volt, csak hosszabb idejű közfoglalkoztatás. Az előzetes számítások szerint jövőre már a 90-et sem éri el a közfoglalkoztatotti létszám. Hódmezővásárhelyen jövőre sem lesz Startmunka mintaprogram, mivel az illetékes minisztérium szerint a megyei jogú város […]
továbbTechnológiai fejlesztésekkel mérséklik a szélsőséges időjárás okoztat károkat a szentesi termelők
Automata öntözőberendezésekkel, árnyékolással és termálvizes fűtéssel próbálják mérsékelni a szélsőségessé váló időjárás okozta károkat a szentesi zöldségtermelők – közölte az ötszáz környékbeli gazdát tömörítő Délalföldi Kertészek Szövetkezete. Nagypéter Sándor elnök elmondta, 2021 első tizenegy hónapjában a friss piaci termékeknél a 2020-as 22 ezer tonnáról 26 ezer tonnára nőtt a beszállított mennyiség az új üveg- és […]
továbbTegnap összesen húsz műszaki mentést végeztek Csongrád-Csanád megye tűzoltói
Szerdán összesen húsz műszaki mentést végeztek Csongrád-Csanád megye tűzoltói – közölte a katasztrófavédelem. Még mindig az ónos eső okozta károkat számolták fel a megye hivatásos és önkéntes egységei. A lehasadt ágak és a kidőlt fák akadályozták a forgalmat a megye szinte minden pontján. Érkezett lakossági bejelentés Szegedről, Kistelekről, Hódmezővásárhelyről és Makóról is. A tűzoltók minden […]
továbbAz óvoda és a turisztika is nagy hangsúlyt kap jövőre Algyőn
Az óvoda és a turisztika is nagy hangsúlyt kap jövőre Algyőn. Molnár Áron polgármester a Rádió 88-nak elmondta, a nehéz gazdasági helyzet ellenére idén el tudták kezdeni a régóta tervezett bölcsőde építését, jövő ősszel pedig el is készül az épület. Emellett a jégpálya öltözője is elkészült, de járda- és útfejlesztési projekteket is megvalósítottak. Jövőre – […]
továbbAz idei rendeletek a városkép divízió piaci üzletágát sújtották legjelentősebb mértékben Szegeden
A 2021-es rendeletek a városkép divízió piaci üzletágát sújtották legjelentősebb mértékben Szegeden. Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a Mars téri árusoktól hónapokig nem szedhettek bérleti díjat, valamint parkolási díjat sem kérhettek a látogatóktól. Ez több 10 millió forint bevételkiesést okozott. A rendezvények tekintetében azonban sikeresnek mondható a […]
továbbÖsszesen 462 háztartásnak biztosított tűzifát idén a szegedi önkormányzat
Összesen 462 háztartásnak biztosított tűzifát idén a szegedi önkormányzat. Novkov Veszelinka, a Humán Közszolgáltatási Iroda vezetője a Rádió88-nak elmondta, minden tűzifa célba ért novemberben. Hozzátette: mint egy 24 millió forint volt a tűzifa beszerzési ára.
továbbAz ittas vezetés veszélyeire figyelmeztetnek a megye rendőrei
Az ittas vezetés veszélyeire figyelmeztetnek a megye rendőrei. Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának titkára a Rádió88-nak elmondta, Szilveszterkor is zéró tolerancia érvényes az utakon, ezért kérik a megye lakosait, hogy ittasan ne vezessenek. Kiemelte, néhány alternatíva segítségével a szórakozás utáni biztonságos hazajutást is könnyen meg lehet oldani.
továbbPetárdastopot kér szilveszterre a szegedi Orpheus Állatvédő Egyesület
Petárdastopot kér szilveszterre a szegedi Orpheus Állatvédő Egyesület. Seres Zoltán elnök a Rádió 88-nak elmondta, az óévbúcsúztatókor használt pirotechnikai eszközök hang-és fényhatásai a házi kedvenceknél sokkot is okozhatnak. Ilyenkor a négylábúak elmenekülhetnek, de akár haraphatnak is. Hozzátette, a baj megelőzése érdekében kutyáinkra, macskáinkra érdemes ilyenkor az elérhetőségeinket tartalmazó bilétás nyakörvet kötni.
továbbVáltozik a helyi járatok menetrendje Szegeden Szilveszterkor
Változik a helyi járatok menetrendje Szegeden, december 31-én és január 1-én – közölte a Szegedi közlekedési Társaság. Közösségi oldalukon azt írták, holnap este 6 órától, járatleállás után, éjszakai járatok közlekednek a 20, 21, 60, 60Y, 72A, 73Y, 74, 75, 76Y, 77 és 78A jelzésű autóbuszvonalakon, valamint a 2-es és a 4-es villamos, az 5-ös és […]
tovább