Fotópályázatot hirdetett a Szegedi Vadaspark
Fotópályázatot hirdetett a Szegedi Vadaspark. Veprik Róbert igazgató a Rádió88-nak elmondta, ezúttal olyan alkotásokat várnak a látogatóktól, amelyek a vadasparki állatok meghökkentő, vicces frizuráját, arcszőrzetét ábrázolja. A zsűri a fődíj mellett egy különdíjat is kioszt majd a nyertes kép fotósainak. Hozzátette: a pályaműveket 2022. február végégig várják.
továbbA szokásos szilveszteri kapacitással készülnek a megye mentősei
A szokásos szilveszteri kapacitással készülnek a megye mentősei. Hangai József, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet kommunikációs munkatársa a Rádió 88-nak elmondta, ilyenkor 5-10 százalékkal nő meg a riasztások száma. Jellemzően traumás sérülésekhez és ittas sérültekhez hívják őket, de a pirotechnikai eszközökből adódó balesetek is munkát adnak nekik. Azt tanácsolja, a járvány még tart, ezért […]
továbbÉjszakai járatokat biztosít a Szegedi Közlekedési Társaság Szilveszterre
Éjszakai járatokat biztosít a Szegedi Közlekedési Társaság Szilveszterre. Honlapjukon azt írták, hogy a 2-es és a 4-es villamos, valamint az 5-ös és a 19-es troli vonalán óránként indulnak járatok, így az év utolsó napján sem kell autóba ülnie a bulizóknak.
továbbTizenkét határsértőt fogtak Csongrád-Csanád megyében az éjszaka
Tizenkét határsértőt fogtak Csongrád-Csanád megyében az éjszaka –írta a Police.hu. A tucatnyi afgánt Ásotthalomnál tartóztatták fel. A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
továbbJanuár 10-ig várják a pályázókat a makói honvédelmi sportközpont építésére
Január 10-ig jelentkezhetnek az érdeklődők arra a közbeszerzési felhívásra, amit a makói honvédelmi sportközpont felépítésére írtak ki – derült ki a Magyar Közlönyből. A kiírás szerint olyan sportlövészeti komplexumot kell felépíteni, ami oktatások, edzések és versenyek tartására is alkalmas. A munka a sikeres közbeszerzési eljárás után, leghamarabb kora tavasszal indulhat.
továbbSzeged a negyedik legnépszerűbb úti cél szilveszterkor
Szeged a negyedik legnépszerűbb úti cél szilveszterkor – közölte a Szallas.hu. Mint írták, régiós bontásban továbbra is Észak-Magyarország emelkedik ki. A térségben Eger, Miskolctapolca, Egerszalók, Miskolc és Szilvásvárad fogadja a legtöbb szilveszterezőt. Szeged mellett, Budapest, Eger, Gyula, valamint Hajdúszoboszló, Siófok és Pécs is szerepel a legnépszerűbb belföldi úti célok között
továbbA Covid-járvány ellenére sikeres évet zár Röszke
A Covid-járvány ellenére sikeres évet zár Röszke – írta a Delmagyar.hu. Borbásné Márki Márta polgármester elmondta, 2021 a forrásszerzés éve volt. A Covid-árnyékában is meg tudták tartani a legfontosabb közösségi rendezvényeiket: a falunapot, a családi napot és az adventi gyertyagyújtásokat is. Voltak kiállítások, civil kezdeményezések, jótékonysági akciók, de jól alakultak a faluban a fejlesztések is.
továbbLetartóztattak egy 43 éves szegedi férfit, mert hamis 20 ezresekkel fizetett
Letartóztattak egy 43 éves szegedi férfit, mert hamis 20 ezresekkel fizetett. A Police.hu azt írja, a rendőrök 2020 nyarán kezdtek el nyomozni az akkor még ismeretlen elkövetőkkel szemben, akik Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye településein hamis 20 ezres bankjegyekkel fizettek vásárlásaik során. Az adatgyűjtés során egy 43 éves szegedi és egy 24 éves kalocsai férfit hallgattak […]
továbbMegérkeztek a telelő erdei fülesbaglyok Szegedre
Megérkeztek a telelő erdei fülesbaglyok Szegedre –írja a Szeged365.hu. Ahogy beköszöntött a hideg, máris megjelentek a fülesbaglyok a Kemes utcában Szegeden. A baglyok jelenléte a városban nem újkeletű dolog, már évtizedek óta használják a panelházakkal övezett területet telelőhelynek.
továbbKiszombor őrzi múltját, és építi, tervezi a jövőt
Kiszombor őrzi múltját, és építi, tervezi a jövőt. Szirbik Imre polgármester a Delmagyar.hu-nak elmondta, idén mintegy 370 millió forintos állami támogatásból felújították a Rónay-sírkertet, és rendbe hozták a temetőt, valamint öt utcát aszfaltoztak le. Jövőre térköves járda épül a polgármesteri hivatal előtti szakaszon, játszótereket építenek és újítanak fel a gyerekeknek, és az esőcsatorna-hálózatot is fejlesztik […]
tovább