Csütörtökön kezdődik a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó
Idén már ötödik alkalommal szervezik meg Szegeden a SZESZT-t, a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót. Varga Norbert művészeti vezető, rendező a Rádió 88-nak elmondta, a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvénysorozaton, öt helyszínen lesznek ingyenes előadások, programok. A találkozón budapesti, debreceni, pécsi, szegedi és hódmezővásárhelyi egyetemi színházak mutatkoznak be. A szervezők kérik az érdeklődők előzetes regisztrációját.
továbbA magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek
Letették a Szeged-Szabadka vasútvonal alapkövét. Orbán Viktor a szerbiai Horgoson, a vasútvonal felújításindító ünnepségén elmondta, 150 éves vasútvonalat akarnak felújítani, de valójában alapkövet tesznek most le. Azért alapkőletételről beszélnek, mert ez annak a szimbóluma, hogy a szerbek és magyarok egy új jövő építésébe kezdtek. Hozzátette, Magyarország elkötelezett támogatója Szerbia uniós csatlakozásának.
továbbRózsaszínben pompázik a szegedi Szent Gellért Fórum Stadionja
Rózsaszínben pompázik a szegedi Szent Gellért Fórum Stadionja a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából. Közleményükben azt írják, a Fórum ezúton is szeretné kifejezni társadalmi felelősségvállalását, és felhívni a figyelmet a rendszeres szűrés, ezáltal a korai felismerés, megelőzés fontosságára.
továbbOktóber végén érkezik a hetedik tram-train szerelvény
Október végén érkezik a hetedik tram-train szerelvény. A Promenád24 azt írja, a közelmúltban Szentesre megérkezett a hatodik jármű, ami rövidesen készen áll arra, hogy megkezdje a próbafutást. A prototípusokat egyébként homokzsákokkal terhelték. A nyolcadik szerelvény november végén várható.
továbbGatyáskuvikot gyűrűztek Szeged mellett
Újabb madártani szenzációt észleltek Szeged közelében. Tokody Béla, a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportjának titkára a Rádió 88-nak elmondta, a gatyáskuvik Magyarországon rendkívül ritkán fordul elő, megfigyelni is csak elvétve lehet a költési időszakban. A 24-26 centiméteresre megnövő madár jellemzően a hegyvidékeken költ, ezért is meglepő felbukkanása az Alföldön.
továbbSzegedi jelöltje van tudomány kategóriában az idei Prima Primissima díjnak
Szegedi jelöltje van tudomány kategóriában az idei Prima Primissima díjnak. A Delmagyar.hu azt írja, Kondorosi Éva molekuláris biológus jelenleg az Európai Bizottság rákellenes programján dolgozik, emellett több más nemzetközi tudományos tanácsadó testületben is szerepet vállal, Szegeden pedig fontos kutatásokat végez.
továbbSzeged a harmadik legnépesebb város
Szeged a harmadik legnépesebb város. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb mérései alapján mintegy 22 nagyvárosban körülbelül 44 ezerrel laktak kevesebben az év elején 2020-hoz képest. Ezzel szemben az agglomerációk egyre népesebbek. Szeged lakossága hét év alatt 1579 fővel csökkent. A képzeletbeli dobogóról Miskolc lecsúszott, így Budapest és Debrecen után 2020-ban már Szeged volt a harmadik […]
továbbGatyáskuvikot gyűrűztek Szeged mellett
Gatyáskuvikot gyűrűztek Szeged mellett. Tokody Béla, a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportjának titkára közölte, a gatyáskuvik Magyarországon rendkívül ritkán fordul elő, megfigyelni is csak elvétve lehet a költési időszakban. A 24-26 centiméteresre megnövő madár jellemzően a hegyvidékeken költ, ezért is meglepő felbukkanása az Alföldön. 1951 óta ez csupán a faj harmadik meggyűrűzött példánya hazánkban.
továbbMintegy 35 ezer dollár érkezett Amerikából a Gift of Life programra
Amerikából is támogatták a magyarországi Rotary Gift of Life programját. Farkas Ákos, a program országos koordinátora a Rádió 88-nak elmondta, a Rotary Club Szeged DÓM mintegy 35 ezer dollár értékű támogatást kapott, amit a program Amerikában élő magyar nagykövete, Karsai Gábor gyűjtött össze. Ebből az összegből nem csupán olyan gyerekek operációját finanszírozzák, akiknek erre saját […]
továbbÚj, 150 férőhelyes kollégium épül Mórahalmon
Új, 150 férőhelyes szakképzési célokat szolgáló kollégium épül Mórahalmon. Az intézménybe a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhetnek majd felvételt. A tervezett új kollégium modern kialakítással, korszerű felszereltséggel fogja szolgálni a szakképzésben résztvevők mindennapi életét. Továbbá szakmai programjában illeszkedni fog a szakképzés és felnőttképzés megújítását célzó középtávú szakmapolitikai stratégiájának kihívásaihoz. Az épület […]
tovább