Sebastian Stan a nulláról tanult meg annyira profin dobolni, mint Tommy Lee
Záróvetítést tartottak a Pam & Tommy című sorozatnak Los Angelesben, ami Pamela Anderson és Tommy Lee hírhedt videóját járta körül. A Mötley Crüe dobosát alakító Sebastian Stant arról kérdezték, mi volt számára a legnehezebb feladat Lee eljátszásában. A népszerű színész a dobolást emelte ki, hiszen semmilyen hangszeren nem tud játszani, így a nulláról kellett megtanulnia.
továbbPutyin visszautasított minden, az Egyesült Államok által az ukrajnai konfliktus enyhítésére
Vlagyimir Putyin orosz elnök visszautasított minden, az Egyesült Államok által az ukrajnai konfliktus enyhítésére felkínált lehetőséget, és inkább fokozta a katonai jelenlétet – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Azt mondta: nem érti mi a célja Moszkvának, ugyanis „az ukránok megmutatták, hogy nem fogadnának el semmilyen bábkormányt, amelyet Putyin megpróbálna beiktatni a megválasztott ukrán kormány […]
továbbKöztársasági elnököt választ a parlament
Az Országgyűlés ma dönt Áder János köztársasági elnök utódjáról. A kormányzó Fidesz-KDNP Novák Katalint jelölte a posztra, az ellenzéki frakciók pedig Róna Péter közgazdászt. Az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata várhatóan 9 óra 30 perckor kezdődik az államfőjelöltek 15-15 perces felszólalásaival.
továbbAggódnak a gazdák az üzemanyag miatt
Aggódnak a gazdák az üzemanyag miatt. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felméréséből kiderült, minden harmadik termelő tart attól, hogy az üzemanyag-kiskereskedelem egyes szereplői által bevezetett korlátozások akadályozzák a tavaszi munkálatok elvégzését. A benzinár-stop nélkül az üzemanyagok ára a hazai kutakon jelenleg elérné a 600 forintot literenként.
továbbFebruárban már 8 százalék felett volt a drágulás
Februárban már 8 százalék felett volt a drágulás – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Másfél évtizedes rekordot állított be a hazai áremelkedés a legfrissebb statisztika kimutatás szerint. A fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A margarin és a kenyér negyedével kerül többe, mint tavaly ugyanilyenkor.
továbbMegoldódott a rejtély, miért találhattak vasmeteoritból készült tőrt Tutanhamon sírjában
Megoldódott a rejtély, miért találhattak vasmeteoritból készült tőrt Tutanhamon sírjában. A régészek kémiai elemzés alá vetették a fáraó sírjában 1922-ben felfedezett, vasmeteoritból készült fegyvert. A vizsgálat alapján kiderült, hogy a tőrt külföldről kaphatta az uralkodó nagyapja, III. Amenhotep. A régészek állítását egy korabeli levél is alátámasztja.
továbbA csernobili erőmű lekapcsolódott az elektromos hálózatról
A csernobili erőmű lekapcsolódott az elektromos hálózatról. Az orosz katonai akciók miatt teljesen leállt a csernobili atomerőmű és biztonsági berendezéseinek áramellátása. A telephelyeken már egyáltalán nincs áramellátás az üzemeltető szerint.
továbbMagyarország nem csatlakozik az orosz gázra, olajra kivetett szankciókhoz
Magyarország nem csatlakozik az orosz gázra, olajra kivetett szankciókhoz –közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „elviselhetetlen teher” lenne, ha az országnak le kellene válni az orosz olajról és gázról, Hozzátette, az összes Magyarországon elfogyasztott gáz 85 százaléka érkezik Oroszországból, a magyar háztartások 85 százalékát működtetjük gázalapon, és az üzemanyagot olajból állítjuk elő, amelynek 64 százaléka […]
továbbTízkarú őspolipot találtak
Tízkarú őspolipot találtak. A mai polipok legősibb ismert, már a dinoszauruszok kora előtt is élő rokonát fedezték fel egy kanadai múzeum fosszíliagyűjteményében. A 328 millió éves kövület olyan jó állapotban maradt fenn, hogy karjain két párhuzamos sorban jól kivihetők még a tapadókorongok is. Az inkább egy tintahalra hasonlító állatot Joe Biden amerikai elnökről nevezték el.
továbbElérték az uniós szankciók Fehéroroszországot is
Elérték az uniós szankciók Fehéroroszországot is. A tagállamok megegyeztek a háború miatti negyedik szankciós csomag részleteiről. Ennek része az a megközelítés, hogy az orosz szankciókat ne lehessen megkerülni, még Fehéroroszországon keresztül sem. Ilyen például a SWIFT-szolgáltatások korlátozása, vagy a Fehéroroszországból az EU-ba irányuló pénzügyi beáramlás.
tovább