Megérkezett a törökországi tárgyalásra az ukrán külügyminiszter
Megérkezett Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Törökországba, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyaljon. A találkozó alig egy óra múlva veszi kezdetét. A két külügyi tárcavezető a háború kezdete óta először találkozik, ami egyúttal a szembenálló felek közötti eddigi legmagasabb szintű egyeztetést jelenti.
továbbAz ukrajnai háború elől 4425 ember érkezett tegnap Budapestre vonattal
Az ukrajnai háború elől 4425 ember, köztük 1080 gyermek érkezett tegnap Budapestre vonattal – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 83 ember, köztük 39 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
továbbKijött az új Star Wars-sorozat első előzetese
A Disney nem várt tovább, és kiadta első kedvcsinálóját arról a sorozatról, amely Obi-Wan Kenobiról, a Star Wars univerzumának egyik legismertebb karakteréről szól majd. A másfél perces teaserben sithek is feltűnnek, illetve a címszereplő maga, Ewan McGregor. A hat részes produkciót, amely tíz évvel A sithek bosszúja után játszódik, május 25-től vetítik.
továbbKét újabb nyugati óriáscég jelentette be, hogy felfüggeszti az együttműködést az orosz partnereivel
Két újabb nyugati óriáscég, a Caterpillar és a John Deere jelentette be, hogy felfüggeszti az együttműködést az orosz partnereivel. Mindkét cég ígéretet tett arra, hogy adományozni fog humanitárius célokra. Más nagy munkagépgyártók, így például a Hitachi és a JCB már korábban leállították az oroszországi exportjukat.
továbbMárki-Zay Péter bemutatta az ellenzék programját
Április 3-án esély van arra, hogy Magyarország visszataláljon a polgárosodáshoz és Európához, az ország érdeke a béke, a biztonság és a felemelkedés – jelentette ki az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje Az emelkedő Magyarország című választási program bemutatóján. A jelölt azt ígérte, hogy a családtámogatások megmaradnak, a bérek és a nyugdíjak emelkednek, öt éven belül pedig bevezetik […]
továbbHat életmódbeli változtatással mindenki tehet a klímaváltozás ellen
Hat viszonylag egyszerű életmódbeli változtatással mindenki hozzájárulhat a klímaváltozás elleni küzdelemhez – állapította meg egy új tanulmány. Azt tanácsolják az embereknek, hogy fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot; ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot; legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket; legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat; szabaduljanak meg saját motoros […]
továbbA nemzeti parkokról szóló filmeket és albumot adtak át
Magyarország nemzeti parkjairól készült dokumentumfilmeket, valamint egy imázsfilmet és a parkokat bemutató exkluzív albumot adott át Kovács Zoltán, az „Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa a nemzetipark-igazgatóságok vezetőinek. A Magyarország tíz nemzeti parkját egyenként bemutató filmek, a parkokról készült imázsfilm, valamint a reprezentatív album a világkiállításra készültek.
továbbLeonardo DiCaprio 10 millió dollárt adott Ukrajnának
Leonardo DiCaprio Ukrajna mellett áll – erre lehet ugyanis következtetni abból, hogy a világhírű színész 10 millió dollárt adományozott a háború sújtotta ukránok megsegítésére. DiCaprio nem közvetlenül Ukrajnának ajánlotta fel segítségét, a pénz egy segélyalapba kerül, amit a Nemzetközi Visegrádi Alap gondoz.
továbbSzumi környékét bombázták az oroszok éjszaka
Orosz repülőgépek a mára virradó éjjel folyamatosan támadták az Ukrajna északkeleti részén fekvő Szumi terület településeit – közölte a BBC. Dmitro Zsivitszkijre, a regionális állami közigazgatás vezetője azt mondta, hogy lakóövezeteket és egy gázvezetéket is találat ért. Ohtirka városára is bombák hullottak.
továbbMagyarország kőolajellátása zavartalan
Magyarország kőolajellátása zavartalan, a Mol készletei és finomítói kapacitása elegendő ahhoz, hogy az ország üzemanyagigényét lefedje – közölte a Mol. A vállalat nyomon követi a világpiaci folyamatokat és folyamatosan vizsgálja, milyen intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy biztosítsa az egyenletes, országos ellátást.
tovább