A beporzókról rendez kiállítást a Természettudományi Múzeum
Európa legnagyobb, méhekről és egyéb beporzókról szóló tárlata nyílik meg március végén a Magyar Természettudományi Múzeumban. A tárlat interaktívan, rovarperspektívából fogja bemutatni a beporzók munkáját. A kiállítás elsősorban az iskolás korosztályt célozza meg: a fiatalok akár biológiaóra keretében ellátogatva ismerkedhetnek meg a méhek és más beporzók munkájával és a mézfogyasztás jótékony hatásaival.
továbbFolyamatosan nő a fával borított terület Magyarországon
Folyamatosan nő az erdővel, az erdei fával és cserjével borított terület Magyarországon, aránya a nemzeti erdőleltár adatai szerint már 25,4 százalék – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára. Zambó Péter hangsúlyozta: a 2019-ben elindított Országfásítási programban 42 ezer hektár új erdő létesítésére pályáztak a gazdák. A fásítást különböző kormányzati programok ösztönzik és népszerűsítik. A Klíma- […]
továbbTom Hiddlestone eljegyezte a barátnőjét
Tom Hiddlestone eljegyezte a barátnőjét. A pár a BAFTA-díjátadón jelent meg legutóbb, ahol Zawe Ashton egy hatalmas gyémántgyűrűt villantott meg, ez indította be a lánykérésről szóló pletykákat. Úgy néz ki, három év után szánta rá magát a színész, hogy eljegyezze barátnőjét.
továbbReggeli robbanások a nyugat-ukrajnai Lvivben
Pénteken kora reggel megszólaltak a légvédelmi szirénák a lengyel határhoz közeli Lvivben. A BBC helyszínen lévő tudósítója arról számol be, hogy több robbanás is történt a város szélén. Meg nem erősített információk szerin az orosz csapatok a repteret támadták. A beszámolók szerint az éjszaka folytatódott Kijev kiürítése, ahonnan a civil lakosságot folyamatosan igyekeznek „biztonságos helyre” […]
továbbSzombattól vehetik át a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók a szavazási levélcsomagjaikat
Szombattól vehetik át a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok a szavazási levélcsomagjaikat. Erre az ungvári, a beregszászi, a kolozsvári, a csíkszeredai, a bukaresti és a szabadkai külképviseleten lesz lehetőség, ahol a szavazás napjáig minden nap reggel 6 és este 10 óra között várják őket. Hétfőtől pedig további hat külképviseleten is megnyílik a levélcsomag átvételének lehetősége.
továbbA koromhiány okozhat problémát az autógyártásnak
Újabb nehézségekkel kell szembenéznie az autógyártásnak, ezúttal a koromhiány okozhat problémát– írja a Magyar Nemzet. A Német Gumiipiari Szövetség hangsúlyozta, hogy a korom nélkülözhetetlen anyag a gumitermékek előállításához. Az anyag több mint harmada Oroszországból származik. Olaszországban és Franciaországban az első vállalatok már leállították a termelést, Németországban pedig csak idő kérdése, mikor lesz akkora a hiány, […]
továbbMike Myers egy fergeteges vígjátékban tér vissza
Mike Myers egy fergeteges vígjátékban tér vissza. A The Pentaverate című hatrészes Netflix-sorozatban hamarosan újra láthatjuk a színészt, méghozzá nem kevesebb, mint 8 szerepben. A vígjáték sorozat május 8-án jelenik meg.
továbbElindult Európa leválása az orosz gázról
Elindult Európa leválása az orosz gázról –írja a Portfolio.hu. A múlt heti informális EU-csúcson megszületett a döntés, hogy az orosz gázról, olajról, szénről lehetőleg 2027-ig le kell válni. Az Egyesült Államok és Norvégia az eddigieknél még több gázt tud küldeni Európába az orosz gázszállítások helyettesítése érdekében, Olaszország pedig közölte, hogy legalább három év kell nekik, […]
továbbA Berlinale nem akar származásuk alapján bojkottálni filmeseket
A Berlinale nem akar származásuk alapján bojkottálni filmeseket. A Nemzetközi Filmfesztivál azt írta, a Berlinale határozottan elítéli Oroszország nemzetközi jogot sértő agressziós háborúját, és szolidaritását fejezi ki az ukrán emberekkel, ugyanakkor a fesztivál a kultúrák közötti találkozások színterévé vált, ezért senkit nem zárnak ki a nemzetiségük miatt.
továbbAz Alkotmánybíróságon támadnák meg a kutasok a benzinárstopot
Az Alkotmánybíróságon támadnák meg a kutasok a benzinárstopot –írja a Népszava. A lap szerint az érintettek úgy vélik, hogy a 480 forintos kis-, majd nagykereskedelmi üzemanyagár-korlátról szóló rendeletek sértik azt a szabályt, miszerint hatósági árral senki sem kötelezhető veszteséges működésre. A perek hetek múlva indulhatnak.
tovább