Hétfőn kezdődik az ország egyik legnagyobb iskolai egészségvédő programja
Hétfőn kezdődik az ország egyik legnagyobb iskolai egészségvédő programja, az úgynevezett HAPPY-hét – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A szervezet 12. alkalommal hirdeti meg a tematikus egészséghetet az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, melyhez idén több mint 800 nevelési-oktatási intézmény csatlakozott. A programban több ezer fiatal tanul majd például arról, hogy átlagosan napi két […]
továbbAlváskor a halvány fény is káros az egészségre
Alváslaboratóriumi vizsgálatok megállapították, hogy alváskor akár kevés háttérfény is károsan terheli a szív- és érrendszert, illetve az anyagcserét. A kutatásából kiderült, hogy egyetlen alvás egy lenémított televízió fényében megemelte a vércukorszintet és a szívritmust. Olyan adatok is felmerültek, hogy az éjszakai fény zavaró hatása növeli a rák, az elhízás és a szívbetegség kockázatát. Ez az […]
továbbElektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések
Elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések március 21-23. között – közölte az Oktatási Hivatal. Azt írták: a tanulók a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai alapján egyetlen alkalommal módosíthatják a középfokú felvételi eljárásban eredetileg beadott jelentkezésüket: megváltoztathatják a megjelölt tanulmányi területek sorrendjét, illetve újakat is felvehetnek.
továbbA jelenkor bizonytalanságai ihlették a Muse új albumát
A jelenkor bizonytalanságai ihlették napjaink egyik legnépszerűbb rockzenekara, a Muse új stúdióalbumát, amely augusztus 26-án jelenik meg. A lemez előfutára a most közzétett dal, a Compliance. A brit csapat kilencedik albumának címe Will of the People. A Compliance című kislemez arról szól, mennyire alávetjük magunkat a tekintélyelvű szabályoknak az elfogadás érdekében.
továbbTegnap óta 3322 új koronavírus fertőzöttet szűrtek ki
Tegnap óta 3322 új koronavírus fertőzöttet szűrtek ki Magyarországon – közölte a Koronavirus.gov.hu. Elhunyt 66, többségében idős, krónikus beteg. A kormányzati portálon azt írták: kórházban 2205 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 90-en vannak lélegeztetőgépen. Hozzátették: ma délután és holnap is folytatódik az oltási akció a kórházi oltópontokon.
továbbBarack Obama főszereplésével készül a Netflix legújabb sorozata
Barack Obama főszereplésével készül a Netflix legújabb sorozata. A volt amerikai elnök fogja narrálni a „Nagy nemzeti parkjaink” című szériát. A streamingszolgáltató ötrészes dokumentumfilmet készít az Egyesült Államok és más külföldi országok elképesztő látványvilágú nemzeti parkjairól – többek között Kalifornia, Chile, Indonézia, Kenya természetvédelmi területei is láthatóak lesznek majd április 13-tól.
továbbHúsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára
Húsvétra 55 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, de a hazai termelők képesek kielégíteni az ilyenkor megnövekvő igényeket is – közölte az Agroinform. Mint írták, a takarmány-, energia- és munkaerőköltségek megugrása miatt már rövidebb távon további jelentősebb áremelkedésre lehet számítani.
továbbFejsérülést szenvedett a forgatáson Norman Reedus
Fejsérülést szenvedett a forgatáson Norman Reedus, a The Walking Dead főszereplője. A színész, aki a sorozatban Daryl Dixon karakterét alakítja, a széria utolsó epizódjai egyikének forgatásán sérült meg Georgia államban. Egyelőre nem világos, hogy a baleset akkor történt-e, amikor a színész éppen dolgozott. Az eset miatt a forgatást néhány nappal meg kellett hosszabbítani.
továbbCsaknem 3500 menekült érkezett Budapestre tegnap
Az ukrajnai háború elől menekülők közül tegnap 3488 ember, köztük 1326 gyermek érkezett Budapestre vonattal – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A legtöbben információt kértek, illetve egyénileg utaztak tovább, vagy rokonokhoz mentek. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 63 ember, köztük 34 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg.
továbbSzállásfoglalási rekordot hozott a hosszú hétvége
Szállásfoglalási rekordot hozott a hosszú hétvége. A Szallas.hu összesítése szerint, majdnem kétszer annyian tarthattak mini vakációt az idei első hosszú hétvégén, mint két éve, a járványügyi karantén előtti utolsó napokban. Most Budapest, Eger, Hévíz, Gyula, Szeged vonzotta a legtöbb vendéget. A belföldi úti célok toplistáján még Pécs, Hajdúszoboszló, Sárvár, Siófok és Miskolctapolca sorakoztak.
tovább