A versenyképességet is elősegítheti a Szegedi Tudományegyetem modellváltása. Fendler Judit kancellár a Rádió88-nak elmondta, az átállás egyebek mellett lehetővé teszi majd a gazdálkodás terén a szükséges egyetemi fejlesztések mielőbbi végrehajtását. Mint ismert, Stumpf István, az egyetemek modellváltásának koordinálásáért felelős kormánybiztos a napokban Szegeden tárgyalt a folyamatról, látogatásán pedig arról is beszélt, hogy az SZTE augusztus elsejével állhat át az új struktúrára.