Az idei tanévben is folytatódik a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat támogató Apáczai Ösztöndíjprogram a szakképzésben, amely akár havi 42 ezer forint összegű támogatást is jelenthet az érintett tanulóknak – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A program az anyagi ösztönzés mellett – mentorok bevonásával – tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára. Az Apáczai Ösztöndíjprogramra a rászorultsági helyzet és jó tanulmányi eredmény alapján jogosult tanulók a pályázatokat október 6-ig nyújthatják be a KRÉTA rendszer elektronikus pályázati felületén.