Jó szezont zárt a makói Hagymatikum idén – tudatta a Délmagyarországgal a fürdőt vezető Gergely Gábor. Az új részleg március végi átadását követően, az első másfél havi 30-40 százalékos forgalomnövekedése után májusban már csaknem duplaannyi vendégük volt, mint az előző év azonos hónapjában. Ez utóbbi tendencia végül a nyári szezon végéig kitartott, még augusztusban is hasonló volt a látogatottság. A bevételeik még a vendégforgalomnál is nagyobb arányban nőttek, bőven megkétszereződtek. Ez annak köszönhető, hogy a bővítéssel együtt olyan új szolgáltatásokat vezettek be, amelyek a belépőjegyek árán felül további pénzt hoztak.