A városokban található zöldfelületeknek sem tesz jót a mostani időjárás. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai mindent megtesznek, hogy enyhítsék a kánikula hatásait, öntöznek és már új, ellenállóbb fajok ültetésével is foglalkoznak – írta a Delmagyar.hu. Makrai László, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, a kiültetett csemetéket 3 évig öntözik. Összesen 3000 darab 50-80 literes öntözőzsák van ezekre kihelyezve. Ezen kívül folyamatosan dolgozik hat, 24 köbméter kapacitású lajtos-, illetve több locsolókocsi is az öntözésen. A fejlesztett díszparkokban kiépített öntözőrendszer éjjeli működtetésén túl, nappal slaggal is rásegítenek, ahol van erre lehetőség.