Heti műsor

Ismét megnyílt az EcoCamp tehetséggondozó tábora

Ismét megnyílt az EcoCamp tehetséggondozó tábora, melyet a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara szervez. Kuruczleki Éva, adjunktus a Rádió 88-nak elmondta, az elsősorban középiskolásoknak megrendezett egyhetes programsorozat célja, hogy betekintést nyújtson a Kar működésébe, szakmai ismeretet adjon át a tanulóknak, valamint segítse azok pályaválasztását. Idén 34 középiskolás vesz részt a táborban, akik az ország egész területéről érkeztek Szegedre. A Gazdaságtudományi Kar egyébként idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.