12:00 - 19:00 Rádió 88 hétvége 19:00 - 23:59 Club 88 Heti műsor

Nem bírta tovább cérnával, visszafordult és megütötte

Vádat emeltek Szegeden egy ételfutárral szemben, mert idén tavasszal Szegeden egy közlekedési szituációban úgy felidegesítette magát, hogy megütött egy másik sofőrt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség. Az eset még áprilisban történt, egy kereszteződésnél. A futár nem tudott elhaladni, mivel a bántalmazott sofőr ott leállított kocsijában, nyitott ajtó mellett a vezetőülésen telefonált. Mikor a futár kiszólt neki, hogy nem lehet elférni, a sofőr csak a kezével jelezte, hogy szerinte el tud menni, és szólt is, hogy „haladjon csak tovább”. A futár, miután kiszállította az ételt, visszafordult majd összevitázott a telefonáló sofőrrel és megütötte. Az ügyében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.