Minden eddiginél többen jelentkeztek idén a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia által koordinált tavaszi ösztöndíjakra. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke a Rádió88-nak elmondta, 3 Év Tehetsége díjat, 17 arany, 29 ezüst és 61 bronz fokozatú Talent ösztöndíjat ítéltek oda a hallgatóknak, emellett az Év Sportolója és az Év Művészei címet is kihirdették. Hozzátette: utóbbiból idén először amatőr és profi (azaz művészeti képzésben részt vevő) kategóriában is pályázhattak a diákok.