A járványügyi korlátozások ellen demonstráltak tegnap Budapesten – írta a Hvg.hu. A rendőrök a két helyszínen összesen 142 esetben tettek szabálysértési feljelentést, valamint 4 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki – közölte a rendőrség. A Vegyük vissza az életünket! című demonstrációra 1-2 ezer ember ment ki és a résztvevők többsége a tudósítások szerint nem viselt maszkot. Egy kisebb csoport a Hősök teréről átvonult a Vajdahunyad várához és egy új gyűlésbe kezdett. Mindkét helyszínen intézkedtek a rendőrök, arra hivatkozva, hogy veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos.