2024-ben is rendeznek használtcikk-börzét a Mars téren. Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac ügyvezető igazgatója a Rádió 88-nak elmondta, a kezdeményezés óriási sikert aratott, ezért január közepén negyedik alkalommal lesz lehetőségünk megunt eszközeinket eladni. Az eddigi tapasztalatok alapján 4-5-szörös a túljelentkezés az asztalokra. Terveik szerint az eseményt havi egy alkalommal szervezik majd meg. Hozzátette, 2024-ben is megrendezik a szokásos rendezvényeiket, mint például a Szegedi Borfesztivált.